1.1.
Vajon miért mondta ezt Szent Ágoston? Te mit válaszolnál erre a kérdésre?
"Alice fáradtan fölsóhajtott:
– Hát nem sajnálják az időt ilyen ostobaságokra pazarolni – méltatlankodott. – Olyan találós kérdést tesznek föl, amelyikre nincs is válasz.
– Miért sajnálnók az Időt? – ellenkezett a Kalapos. – Hiszen az Idő nem beteg.
– Nem értem – jegyezte meg Alice.
– Hát persze hogy nem érted – vágott szavába a Kalapos megvető fejmozdulattal. – Mert hiszen te biztosan nem beszélgettél még az Idővel, nekem pedig jó barátom.
– Én csakugyan nem beszéltem vele – felelte Alice óvatosan –, de jól ki tudom verni, amikor zenét tanulok.
– Ó, hát akkor mindent értek – mondta a Kalapos. – Mert azt az Idő nem állja. Ha viszont nem ütnéd, hanem jóba lennél vele, kezes szolgád volna, s eligazítaná az órát. Tegyük fel például, hogy reggel nyolc óra van, s kezdődik a tanítás. Nos, egyebet sem kell tenned, csak két szót súgnod az Idő fülébe, s máris fordult egyet az óra, aztán íziben fél egyet mutat: ebédidőt.
– Ez csakugyan remek volna – kacagott Alice, s aztán elgondolkozva tette hozzá: – De hátha még nem volnék akkor éhes?
– Annyi baj legyen. Akkor addig marad fél egy, amíg meg nem éhezel.
– Tán maga így tesz az Idővel? – kérdezte Alice.
– Nem – rázta fejét búsan a Kalapos. – Mi nem vagyunk beszélő viszonyban egymással. Összevesztünk. Most április elsején történt. Éppen aznap, amikor szegény cimborám megbolondult – mutatott a teáskanalával Április Bolondjára. – Akkor a Királynőnél nagy hangverseny volt. Nekem kellett énekelni ezt a dalt:
Libbenj-lebbenj, denevér!
Nincsen messze már a cél.
– Ismered ezt a dalt ?
– Mintha már hallottam volna.
– Várj csak, így megy tovább:
Nagyot koppansz a falon,
bunkó nő az orrodon.
Erre a Mormota kissé fölneszelt, s félálomban dudorászni kezdte:
– Libbenj-lebbenj, denevér. – S mindaddig dudorászta, amíg jól oldalba nem bökték.
– No, szóval, alig értem az első versszak végére – folytatta a Kalapos –, amikor a Királynő fölugrott, és elkiáltotta magát: „Ez sose vág be időre. Nem tartja meg az ütemet. Üssétek le a fejét.”
– Borzasztó – fakadt ki Alice.
– Azóta haragszik rám az Idő – bólogatott a Kalapos. – Meg nem tenne többet semmit a kedvemért. Az órám mindig hatot mutat.
Alice fejében derengeni kezdett valami.
– Ezért van itt az asztal uzsonnához terítve ? – kérdezte.
– Úgy van, úgy van – sóhajtotta a Kalapos –, nálunk minden idő uzsonnaidő, időnk sincs közben elmosogatni.
– Hát nem sajnálják az időt ilyen ostobaságokra pazarolni – méltatlankodott. – Olyan találós kérdést tesznek föl, amelyikre nincs is válasz.
– Miért sajnálnók az Időt? – ellenkezett a Kalapos. – Hiszen az Idő nem beteg.
– Nem értem – jegyezte meg Alice.
– Hát persze hogy nem érted – vágott szavába a Kalapos megvető fejmozdulattal. – Mert hiszen te biztosan nem beszélgettél még az Idővel, nekem pedig jó barátom.
– Én csakugyan nem beszéltem vele – felelte Alice óvatosan –, de jól ki tudom verni, amikor zenét tanulok.
– Ó, hát akkor mindent értek – mondta a Kalapos. – Mert azt az Idő nem állja. Ha viszont nem ütnéd, hanem jóba lennél vele, kezes szolgád volna, s eligazítaná az órát. Tegyük fel például, hogy reggel nyolc óra van, s kezdődik a tanítás. Nos, egyebet sem kell tenned, csak két szót súgnod az Idő fülébe, s máris fordult egyet az óra, aztán íziben fél egyet mutat: ebédidőt.
– Ez csakugyan remek volna – kacagott Alice, s aztán elgondolkozva tette hozzá: – De hátha még nem volnék akkor éhes?
– Annyi baj legyen. Akkor addig marad fél egy, amíg meg nem éhezel.
– Tán maga így tesz az Idővel? – kérdezte Alice.
– Nem – rázta fejét búsan a Kalapos. – Mi nem vagyunk beszélő viszonyban egymással. Összevesztünk. Most április elsején történt. Éppen aznap, amikor szegény cimborám megbolondult – mutatott a teáskanalával Április Bolondjára. – Akkor a Királynőnél nagy hangverseny volt. Nekem kellett énekelni ezt a dalt:
Libbenj-lebbenj, denevér!
Nincsen messze már a cél.
– Ismered ezt a dalt ?
– Mintha már hallottam volna.
– Várj csak, így megy tovább:
Nagyot koppansz a falon,
bunkó nő az orrodon.
Erre a Mormota kissé fölneszelt, s félálomban dudorászni kezdte:
– Libbenj-lebbenj, denevér. – S mindaddig dudorászta, amíg jól oldalba nem bökték.
– No, szóval, alig értem az első versszak végére – folytatta a Kalapos –, amikor a Királynő fölugrott, és elkiáltotta magát: „Ez sose vág be időre. Nem tartja meg az ütemet. Üssétek le a fejét.”
– Borzasztó – fakadt ki Alice.
– Azóta haragszik rám az Idő – bólogatott a Kalapos. – Meg nem tenne többet semmit a kedvemért. Az órám mindig hatot mutat.
Alice fejében derengeni kezdett valami.
– Ezért van itt az asztal uzsonnához terítve ? – kérdezte.
– Úgy van, úgy van – sóhajtotta a Kalapos –, nálunk minden idő uzsonnaidő, időnk sincs közben elmosogatni.
Lewis Carroll: Alíz Csodaországban
Milyen időmérő eszközöket ismersz? Rajzolj le minél többet!
I.
Próbáljatok meg időmérőket készíteni az itt található eszközökből! Mérjük
meg velük, hogy milyen hosszú a hallott dal! Készítsetek táblázatot az eredményekről!Mit
mérnek valójában ezek az eszközök? Mit mérhet az atomóra?
Az
időt különbözőképpen fogják fel a különböző kultúrák. A hindu világszemlélet
ciklusokra osztja a világ idejét a következőképpen: