Nomád állattartás

A nomád állattartás az állattartásnak az a formája, melynek során a nyájakat legelőről legelőre hajtva, egész évben elsősorban legeltetve tartják. A hozzá kapcsolódó életformában az állattartó közösségek települése is mozgékony, a nyájvándoroltatás igényeihez igazodik. Speciális formájáról, a nomadizmusról csak akkor beszélhetünk, ha az egész éves extenzív legeltető tartás és a közösség vándor, ill. szállásváltó életformája együttesen megvan. A nomadizmus „tiszta” formájában voltaképp ritkább, elsősorban sivatagi, félsivatagi, ill. száraz-sztyeppi területen fordul elő, ott, ahol a talaj- és földrajzi viszonyok nem teszik lehetővé, hogy a legeltető állattartás és a földművelés – ami csak a vízforrások körül, ill. öntözéssel lehetséges - egymás mellett üzemi jelleggel működjön.

A történészek feljegyzései alapján a magyarok ősei kb. kr.e. 2000-től kezdték el a nomád állattartást, ideiglenes sátraik, vándorló szekereik mellett juhok, kecskék, lovak legeltek. A honfoglalást követően a letelepedéssel az is biztosítottá vált, hogy olyan állatokat is gondozzanak, amelyek nem bírják az állandó vándorlést, ileyn a baromfi, marha és a sertés. Mivel ezek a háztájiak egyre nagyobb szerephez jutottak a család élelmezésében ezért elkezdődött az állattenyésztés időszaka.

8.1. Milyen földrajzi területeken zajlik még napjainkban is nomád állattartás?

 

Ősi magyar háziállatok

Az egyes ősi magyar háziállatok eredetében, tulajdonságaiban nem mindig találkozunk azonos véleménnyel. Az alábbiakban néhány ilyen fajt mutatunk be.

	Magyar szürkemarha Eredete máig sem tisztázott, sokáig úgy gondolták, hogy az őstulok egyenes leszármazottja és ahonfoglaló magyarok hozták magukkal, azonban ezt bizonyító csontlelet soha nem került elő. Bizonyítottan a 14. sz-tól tenyésztik, kiváló igavonó és húsadó. A 15.sz-tól jelentős szerepet töltött be Dél-Németország, Ausztria és Észak-Itália húsellátásában. Jelentőségét a 18.sz. végén kezdi elveszíteni.		Tarpán - ázsiai vadló A magyar lótartás igen nagy múltra tekint vissza, a 19.sz-ig kiemelkedően fontos közlekedésre, teherhordásra, igavonásra, hadviselésre stb. A honfoglalók lovai kistermetűek, de nagyon szívósak , erősek és gyorsak voltak, ősük feltehetően az ázsiai vadló, a tarpán.
	Racka juh Feltehetően a honfoglalókkal érkezett a Kárpát-medencébe, jellegzetesége a villás elágazású hosszú, pödört szarv. Hosszú gyapja különösen alkalmas volt erős, tartós anyag szövésére. Ebből az ősi fajból alakulhatott ki a magyar racka. A 18.sz. végéig az egész magyar nyelvterületen ez volt a legelterjedtebb juh.		Bakonyi és szalontai sertés Egyes elképzelések szerint ez a két fajta már a nomád körülmények közt is tartható volt. Előbbi feltehetően már a honfoglalás előtt is a Kárpát-medencében élt, melyet itt házíasítottak az európai vadsertésből. A szalontait viszont feltehetően a magyarok hozták a Kárpát-medencébe. A 19.sz. második felében mindkét fajta kihalt.
	A kutya feltehetően a magyarság első háziállata volt. Három legjellegzetesebb magyar pásztorkutyafajta a kuvasz, a komondor és a puli. A kuvasz kiváló terelő és őrző, a komondor elsőseorban a farkasok ellen védte a nyájat, míg a puli kifejezetten terelőkutya.		Magyar mangalica Csak a 19.sz-ban tenyészettték ki a bakonyi, a szalontai és a Balkánról behozott sumadia sertés keresztezésével. A mangalica már intenzív tartást igényel, a 20.sz. közepére állománya igen megcsappant.
	A szamár elsősorban a vándorpásztorkodás teherhordó és hátasállata, a paraszti gazdaságban tartása igen szűk körű.		A bivaly a szarvasmarha tartásnál szűkebb körű volt. Ezt a Ceylon és Hátsó-India mocsaraiban őshonos állatot már az Árpád-korban is tenyésztették, de paraszti gazdálkodásban csak az erdélyi Mezőségben terjedt el.

8.2. Nézz utána mit jelentenek ezek a fogalmak!

borjó, üsző, bika, tinó, ökör tinó, mén, csődör, kanca, paripa, malac, koca, ártány, magló, berke, birka, ürü, örü, cap, juhász, kanász

 

A nagyüzemi állattartás

A korábbi évszázadok legeltető állattartása a 19. században fokozatosan korszerűsödött. Megkezdődött a korábbi időszakokban tenyésztésben lévő állatfajták szinte teljes kicserélése nagyobb termelőképességű fajtákra. A magyar állattartás történetében több fajtaváltás is lejátszódott , a legjelentősebb azonban a 18-19. században ment végbe. Kiszélesedett az állatok istállóban tartása. Az élelmiszeripar kiépülésével megjelentek a korszerű vágóhidak és az ipari jellegű hizlaldák, kialakult a tejipar és mögötte a nagyüzemi tehenészetek. Az állattenyésztés termékei a fogyasztásban és a kivitelben egyre jelentősebb arányt képviseltek. A magyar mezőgazdaság 20. századi előrelépésének az állattenyésztés volt az egyik fő hajtóereje. A fejlettség egyik legfontosabb jelzőszámának általában az állattenyésztésnek a növénytermeléshez viszonyított minél magasabb arányát tekintik. Magyarországon az állattenyésztés 1970-ben érte el a másik főágazat termelési szintjét és azután azt felülmúlta. Az 1990-es évek elejének termeléscsökkenése miatt azonban ismét a növénytermelési főágazat adta a termelés több mint felét.

	A 19.sz. végén alakul ki a szürke marha és a nyugati fajták keresztezésével a magyar pirostarka. 1911-ben a szarvasmarha-állománynak már közel kétharmadát, a két világháború között már több mint 80%-át ez a fajta adta. A másik jelentősebb fajtaátalakítás az 1970-es években kezdődött. A mezőgazdaság nagyüzembe tömörítése, a traktorvontatás elterjedése után, a magyartarka igaerejére már nem volt szükség, ugyanakkor a tejtermelés 20 éves stagnálása ismét ellátási és jövedelmezőségi problémává vált. A gépi fejés elterjedésével bebizonyosodott, hogy megfelelő szelekció nélkül a magyartarka sok egyede nem alkalmas erre a fejési módra. Mindez szükségessé tette a tisztán tejtermelő, illetve hústermelő fajták tenyésztésének előtérbe helyezését, a meglévő állomány javítását keresztezések segítségével. Az 1980-as évek végére a holstein-fríz fajták és a velük keresztezett tehenek váltak dominánssá.
	A magyar juhtartást gyökeresen átalakítja a 18.sz-ban meghonosodó nyugati merinó fajták. Ezek rendszeres takarmányozást, télen istállózást igényelnek. A merinó fajtákat, illetve ezek rackával történő keresztezéséből születő állatokat a népnyelv birkának hívja. A magyar parasztság juh alatt a racka juhot érti. Az ország mai területén 1869 végén mintegy 7,2 millió juhot tartottak. A juhállomány 1911-re 2,4 millióra apadt. A nagyarányú csökkenést az európai piacokon megjelenő olcsó és jó minőségű tengerentúli gyapjú miatti árzuhanás és a hazai legelőterületek fokozódó visszaszorulása okozta.
	A Kárpát-medencében őshonos sertés csak a 19.sz. közepétől vált meghatározó fontosságú haszonállattá. A 20. században a sertéstenyésztés fokozatosan fejlődött és az állattenyésztés legfontosabb ágazatává vált. Részesedése az állattenyésztés bruttó termeléséből az 1980-as években megközelítette a 40%-ot. A szarvasmarhánál rövidebb tenyésztési idejénél fogva a sertésállomány gyorsan igazodik a piaci feltételek változásához. A sertéshús – viszonylag olcsó ára miatt – a világ számos térségében a húsfogyasztásból mind nagyobb részarányt foglal el.
	A baromfifélék közül a magyarság tyúkot, ludat, kacsát, galambot, pulykát és gyöngytyúkot tartott. A baromfitenyésztés a 20. században szinte töretlenül fejlődött. A századforduló idején, 1895-ben az első mezőgazdasági statisztikai összeírás 12,4 millió felnőtt baromfit mutatott ki. A két világháború között az év eleji felnőttbaromfi-állomány mintegy 20 millió volt. Számuk az 1980-as évek elejére elérte a 40 milliót, 1995 elejére mintegy 34 millióra visszaesett.

Ismerkedj meg a sertés testrészeivel!

 

A modern állattartás

Az istállózó állattartás során megjelenő fertőző betegségek és az egészséges életmód terjedése miatt, több őshonos állatfajuk jelentősége az utóbbi időben megerősödött. A biogazdálkodás az állattenyésztésre is kiterjedt, melynek során nemcsak a takarmány minőségére és vegyszermentességére ügyelnek, hanem a vágóállat antibiotikumos kezelésére is.

A Nyugat-Európában megjelenő kergemarhakór miatt felértékelődött a csak természetes, növényi eredetű táplálékot fogyasztó, garantáltan BSE-mentes szürke marha húsa, amely az állat lassúbb növekedése miatt tömörebb és tartalmasabb az egyéb eredetű marhahúsoknál; a vágásra tartott egyedek 3-3,5 éves korukban érik el azokat a paramétereket, amelyeket az intenzív hizlalásban tartott marhák 16-18 hónapos korukban. A fokozott BSE-mentességnek igen jelentős oka, hogy a magyarországi szürke marhák nem kapnak és soha nem is kaptak állati eredetű fehérjét tartalmazó tápot, takarmányt.

nomád állattartás, nomadizmus, extenzív legeltető tartás, állattenyésztés