Elsivatagosodás

Azokban az országokban, ahol a népesség gyorsan növekszik, szükség van az élelemtermelés gyors növelésére is. A mezőgazdasági termelés növelés két úton is megvalósítható: ha a meglévő területen alkalmazunk olyan technikákat, berendezéseket, fajtákat, amikkel magasabb termés érhető el, ezt nevezik a mezőgazdaság intenzív növekedésének. A másik lehetőség, hogy az addigi módszerekkel nagyobb területen termelünk, ezt extenzív növekedésnek hívják. Könnyen belátható, hogy az intenzív mezőgazdaság sokkal költségigényesebb, mint az extenzív. Európában, ahol már nem nagyon vannak a művelésbe bevonható területek, csak az intenzív fejlesztésnek van esélye, ennek legjobb példáit Hollandiában és Dániában láthatjuk. A holland tehenek tejhozamát szemlélteti a mellékelt táblázat.

év napi tejhozam (kg) 1995 7 508 2000 8 418 2003 8 737 2004 8 788

A fejlődő országok számára ez az út járhatatlan, ott elsősorban az extenzív növekedés az, ami könnyen megvalósítható. Az utóbbi egy évszázad gazdasági változásai azonban még súlyosabb nyomot hagytak a fejlődő országok mezőgazdaságán: megjelent az export orientált mezőgazdaság és a centralizált termelés. A világkereskedelem fejlődésével előnyössé vált olyan árucikkek termelése, amiket távoli piacokon lehet értékesíteni, így a korábban hagyományosan termelt köles és cirok helyett megjelent a búza, a gyapot, a kávé. Ezeket nagybirtokokon termesztették. A mezőgazdaság irányításában is megjelent az állam, központilag írták elő, mit és miként kell termelni. A gyorsan növekvő városi népesség ellátása érdekében a kormányok alacsonyan tartották az élelmiszer árakat, ami a vidéki népességet, minthogy termelni nem volt érdemes, a városokba hajtotta. Mindezen hatások együttesen járultak hozzá a földek leromlásához, degradációjához. A földek termelőértéke rohamosan csökkent, ami elsősorban a kiszáradásukban, a tápanyagok kimosódásában, az elsivatagosodásban jelentkezik. Az 1960-as évektől kezdve egyre aggasztóbb jelentések láttak napvilágot a sivatagok, elsősorban a Szahara terjeszkedéséről. Egyes források szerint a nagy homoksivatag évente 7 kilométert húzodott délre.

Az elsivatagosodás az egész világon tapasztalható, a mediterrán térségben, Kaliforniában még a magyar Alföldön is. A legérzékenyebben azonban a Szaharától délre található, úgynevezett Száhel-övezetet érinti. A Száhel-övben az éves csapadékmennyiség 200-800 mm közé esik évente, de ez nagyon egyenetlenül esik, az év során csak néhány csapadékos hónap van. A magas hőmérséklet, a légnyomás sajátosságai miatt harmat nem nagyon keletkezik, tehát a teljes csapadékmennyiség ezekben az esőkben jelenik meg.

1968 és 1974 között elmaradtak az esők, tartós szárazság súlytotta a Száhel-övezetet, 250 ezer ember halt éhen és milliók kényszerültek elhagyni lakóhelyüket. 1984-85-ben újabb szárazság okozott éhínséget. Egyes modellek szerint ezeket a szárazságokat az európai kén-dioxid szennyezés okozhatta. (Erről bővebben olvashatsz itt.) A nagy éhínségek idején a fejlett világ komoly túltermeléssel küszködött, az európai parasztok ebben az időben már támogatást kaptak azért, ha semmit sem termeltek és így nem szaporították a felesleges készleteket. Az éhínségekről beszélve nem hagyhatjuk szó nélkül a fejlett világ túlfogyasztását is. Jelen pillanatban a Földön termelt élelem 60%-át a Föld lakosságának 30%-a fogyasztja el, igen, mi is benne vagyunk ebben a 30%-ban.Nem az a probléma tehát, hogy nem terem elég élelem (főként ha felhagynánk a húsevéssel is), hanem az, hogy ez nincsen jól elosztva a Föld lakói között.

Kezdetben az elsivatagosodás elsődleges okának a túlnépesedést tartották, de alaposabb vizsgálatok kiderítették, hogy nem mutatható ki egyértelmű összefüggés az elsivatagosodás és a népességnövekedés között. Vannak olyan területek, ahol nő a népesség, de a talaj nem romlik, míg máshol ott is egyre szárazabbá válik, aholkifejezetten csökken a népesség. Az elsivatagosodás azonban sokkal összetettebb és sokrétűbb jelenség, mintsemhogy pár mondattal magyarázni lehetne. Ökológiai, éghajlati, mezőgazdasági, gazdasági, politikai tényezők egyaránt szerepet játszanak a kialakulásában. Az utóbbi két évtizedben a nemzetközi szervezetek egyre nagyobb figyelmet fordítanak arra, hogy milyen hagyományos módszerekkel gazdálkodnak az egyes területek népei és ebből próbálják meg leszűrni a követendő stratégiát. Az eredmények (úgy tűnik) igazolják ezt a megközelítést. Egyre nagyobb területen kezdik el újra a hagyományos kölest és rcirkot vetni, alacsony kőfalakat építenek, hogy az esővíz ne tudjon elfolyni és ne csökkenthesse tovább a talajréteget, a folyópartokon ligeteket telepítenek, hogy csökkentség az eróziót, felhasználják a szerves trágyát és mindig az adott helynek és évnek szükségesen használják az egyes területeket, akár a növénytermesztést és legeltetést is váltogatva. Fontos lépés a termelés decentralizációja is, a faluközösségek maguk döntik el, hogy mit, hol és hogyan termelnek. A hagyományos módszerek felhasználásán túl szintén nagy figyelmet fordítanak a környezeti nevelésre is, az iskolákban, tanfolyamokon magyarázzák el az embereknek, hogy milyen hatásai vannak a túllegeltetésnek, a bozótírtásnak stb.

Erdőírtás

A trópusi fejlődő országok másik nagy problémája, az esőerdők írtása szintén a népesség gyors növekedésével kapcsolatos. Az esőerdők írtása a '70-es évektől kapott lendületre. Jól szemlélteti ezt a következő táblázat is, mely a Braziliában kiírtott területet mutatja be:

Év	Kiírtott terület (km2)
1978-1988*	21130
1989	17 985
1990	13 810
1991	11 130
1992	13 786
1993	15 410
1994	14 896
1995	29 059
1996	18 160
1997	13 040
1998	16 840
1999	17 259
2000	19 836
2001	18 130
2002	25 500
2003	24 605
2004	26 129
Összesen	528 005
*az első évtizedben az éves átlagot tüntettük fel

25 év alatt több mint öt Magyarországnyi esőerdő tűnt el egyedül csak Braziliában, de a károk nem kisebbek Délkelet-Ázsiában, Közép-Amerikában és más Dél-Amerikai országokban sem. Az esőerdőket elsősorban két okból pusztítják: fakitermelés és a mezőgazdasági területek extenzív növelése miatt.
A trópusi esőerdők sok szempontból különleges területei a Földnek, miközben a szárazulatoknak csak 7%-át borítják, a Föld élőlényeinek 50%-a él bennük. A biológiai sokféleség, a diverzitás legfontosabb forrásai tehát ezek a területek. Az utóbbi években a gyógyszerészeti és géntechnológiai kutatásoknak köszönhetően egyre inkább úgy gondolkodunk a biodiverzitásról, mint a Föld egyik (véges) természeti erőforrásáról, ennek felelőtlen pusztítás a jelen nemzedék egyik legnagyobb hibája lehet.

Itt olvashatsz a biológiai sokféleségről és megtudhatod, miként számítják ki az értékét.

 

Ezek az életközösségek abból a szempontból is különlegesek, hogy az anyagforgalom nagyon gyors bennük, a szén, a nitrogén döntő része az élőlényekben van jelen, nem a talajban, ennek köszönhetően a talajréteg is nagyon vékony.
A fakitermelés az esetek többségében tarvágással történik és pozdorja, furnérlemez, papír készül a faanyagból. Néhol csak az értékesebb fákat vágják ki (pl. a mahagónit), de egy Indonéziában végzett vizsgálat szerint ahol csak a fák 3%-át vágták ki célzottan, ott is 47%-ukat roncsolták vagy elpusztították a gépek.
A mezőgazdasági elsődleges célja az állatlegeltetés. Ebben az esetben kivágják a fákat és felégetik a területet, hogy a tápanyagok egy része visszajusson a talajba. Az ilyen területeken a mindennapos esők hamar lemossák a vékony talajt, amit már nem fognak meg a gyökerek, 3 év elteltével már legeltetésre sem alkalmas az ilyen terület (ezt a folyamatot nevezik talajeróziónak). Az esőerdőnek 50 évre van szüksége ahhoz, hogy visszaálljon az eredeti állapot ezek után. Amikor árnyékkedvelő növényeket termelnek a megtisztított területen, a nagyobb fákat meghagyják és ezek alá ültetik például a kávét vagy a kakaót, akkor is hamar kimerül a talaj, de a termesztés felhagyása után már 20 évvel helyreállhat az erdő. A legnagyobb károkat a nagy területeken, nagyüzemi (műtrágyázásos, permetezéses) módszerekkel és öntözőrendszerekkel kombinált növénytermesztés jelenti, így termelik például a banánt. Ebben az esetben csak pár évtizedig folytatható a termelés, de több száz év kell ahhoz, hogy az erdő újra korábbi állapotba kerüljön.
Az erdőirtás okai között említhetjük a gyorsan növekvő népességet, az érintett országok eladósodottságát és a fejlett világ igényét az olcsó nyersanyagok iránt.

Noha úgy tűnhet, az esőerdők irtásához nekünk itt Európában nem sok közünk van és tenni sem sokat tudunk vele kapcsolatban, messze nem ez a helyzet. Azt a marhahúst , azt a kávét, azt a szóját, amit a felégetett esőerdők helyén terrmelnek jobbára a fejlett világ polgárai, így mi is fogyasztjuk, így arra is hatással lehetünk, miként termelik azokat.

Itt olvashatsz egy olyan kezdeményezésről, ami megpróbálja a globális szempontokat is érvényesíteni a vásárlásban, itt pedig arról, hogy ennek jelenleg mennyi esélye van hazánkban.
A Fair Trade angol honlapja itt van.

extenzív mezőgazdaság, intenzív mezőgazdaság, elsivatagosodás, talajerózió, Száhel-övezet, erdőirtás, diverzitás