Ahogy az előző órákon láthattuk, az ember tevékenysége nagyon káros a bioszférára nézve és ezáltal önmagára is. Valamit tenni kell. Ezt a valamit a természet- és a környezetvédelem teszi. A természetvédelem a természetes élőhelyeket, az egyes fajokat és a természeti értékeket próbálja megőrizni. A környezetvédelem a tiszta, természetes környezet megőrzésére törekszik. A szibériai tigrist pusztító orvvadászok ellen a természetvédők lépnek fel, a patakba mérgező anyagokat juttató gyár ellen a környezetvédők. A környezetvédelemnek része a levegő, a víz, a talaj védelme, de még a túlzott zaj elleni védekezés is. Mindkettőre igaz, hogy valódi sikereket csak nemzetközi összefogással érhet el.
A természetvédelem története
A céltudatos, államilag (is) szervezett, tervszerű, intézményes természetvédelem kezdetének az 1872-es esztendőt, a világ első nemzeti parkjának - a Yellowstone parknak - való megalapítását tekintik. Azóta a Föld mintegy száznegyven országában közel tízezer nagyobb kiterjedésü területet jelöltek ki védelemre. Ez kb. a Föld szárazföldi területeinek 5%-a. Ezt követően számos természetvédelemmel foglalkozó nemzetközi szervezet alakult:
- 1922 Nemzetközi Madárvédelmi Tanács (ICBP), ennek hazánk is alapító
tagja volt;
- 1948 Nemzetközi Természetvédelmi Unió (IUCN), hazánk 1974 óta tagja;
- 1961 Világ Természetvédelmi Alap (WWF), hazánkban 1991-ben nyílt képviseletük;
- 1965 Nemzetközi Vízivadkutató Iroda (IWBR);
Hazánkban az első nemzeti park 1973-ban alakul, ez a Hortobágyi Nemzeti Park.
Az IUCN (Nemzetközi Természetvédelmi Unió) ún. Vörös Könyvben tartja nyílván a fajokat természetvédelmi osztályozás szerint. Az ebben szereplő fajok állományát folyamatosan nyomon követik, s a mért változásokból következtetni lehet a fajpusztulás ütemére. A jól ismert fajok (emlősök, madarak, pálmafélék) vizsgálatának eredményei sajnos szomorú jóslatokat közölnek. Az elkövetkező 200-300 évben a madár- és emlősfajok felel kihal, a pálmafélék felének már csak 50-100 éve van hátra.
Itt
találhatsz pár adatot a Vörös könyvből.
Itt találhatod
magát a Vörös könyvet, készíts bemutatót egy veszélyeztetett állatfajról!
A természetvédelem módszerei
A természetvédelem két fő módszere az egyes fajok és azok élőhelyeinek védelme. A védett fajok leölését vagy akár befogását a természetvédelmi törvény bünteti. A törvény általában meghatároz egy úgy nevezett eszemei értéket is, amire az adott fajt becsüli. Fontos tudni, hogy hazánkban minden kétéltű és hüllő valamint a madarak döntő többsége is védett. Az illegális állatkereskedelem ellen fontos fellépnie a természetvédőknek. A másik fontos módszer az élőhelyek védelme. Nem elég az élőlényt védeni, ha nincsen hol élnie, nincs mit ennie. Ezért jönnek létre a tájvédelmi körzetek, természetvédlmi területek, nemzeti parkok, hogy ott korlátozzák az emberi tevékenységet. Egy-két kisebb helytől eltekintve nincs olyan pont a Földön, ahol egyáltalán ne folyna emberi tevékenység, a védett területeken viszont ez a természetvédelem érdekeinek többé-kevésbé alárendelve folyik.
Fontos szerep juthat a fajok védelmében az Állatkerteknek is. Erről szól az alábbi olvasmány:
Az állatkertek szerepe a természetvédelemben
Manapság mind az állat- mind a növényfajok tekintetében a kihalások korát éljük. A természet kíméletlen pusztításának alapvető oka az emberiség létszámának rohamos növekedése, és ez által a természeti erőforrások mind nagyobb mértékű, saját célú - mondhatni: öncélú - felhasználása. A természet pusztulása, a fajok kihalása nagy hatással - mégpedig egyértelműen káros hatással - van az egész bolygóra, így az emberre is! A fajpusztulás okait két csoportra lehet osztani: közvetlen és közvetett okokra. A közvetlen pusztítás az egyes fajok egyedeinek letöltését jelenti. Ez megnyilvánulhat a sportvadászok által, trófeaszerzés céljából, vagy éppen az állatkereskedelem miatt, a tradicionális gyógyászat miatt, valamint akár az állattól való félelem miatt egyaránt. A közvetett okok a fajok élőhelyeinek tönkretételét foglalják magukba.
Az állatkertek ex situ természetvédelmi tevékenysége
Az ex situ természetvédelem a fajok élőhelyen kívüli megőrzését jelenti. Ez azonban nem jelenthet megoldást egy-egy faj tényleges megőrzésében, hanem az a végső célja, hogy elősegítse a fajok természetes környezetben való túlélését, így az in situ - azaz az élőhelyen történő - természetvédelmet kiegészíti. Az ex situ megőrzés legegyértelműbb megnyilvánulását a tenyészprogramok jelentik, melyeknek három céljuk lehet: 1. egyes kritikusan veszélyeztetett fajokat megmenthet a teljes kipusztulástól, 2. a zárttéri populáció egyedei felhasználhatóak az in situ állományok újraalakítására illetve erősítésére, 3. az ex situ állományok jól felhasználhatóak propagandamunkákhoz, nevelési, ismeretterjesztési célokra, valamint különféle kutatási programokban, melyek eredményeit az in-situ természetvédelem is hasznosítani tudja. Jelenleg is több olyan faj él Földünkön, melyek fennmaradásukat az állatkerteknek köszönhetik, ilyenek pl. a leggyakrabban emlegetett példafajok: - a David-szarvas (Elaphurus davidianus) - az európai bölény (Bison bonasus) - a przewalski-ló (Equus ferus przewalskii) - a hawaii lúd Branta sandvicensis), de manapság már ide sorolható - a kardszarvú antilop (Oryx dammah) mely vadon kihalt - a Partula csigák (Partula spp.) melyek csak a Csendes-óceán egyes szigetein éltek, - a bali-seregély (Leucopsar rothschildi), melynek vadon ma 24 egyede ismert. Az első tulajdonképpeni tenyészprogramot 1923-ban hívta életre néhány európai állatkert az európai bölény (Bison bonasus) megmentésére. Ezek a tenyészprogramok azonban csak a XX. század vége felé kezdtek igazán jelentősek lenni. Az észak-amerikai kontinensen ezeket a tenyészprogramokat nevezik SSP-knek, azaz Faj Túlélési Terveknek (Species Survival Plan), melyeket 1981-ben indítottak útjukra. Ezek mintájára jöttek létre Európában is az első tenyészprogramok, az ún. EEP-k, azaz az Európai Fajfenntartó Tenyészprogramok (European Endangered Species Programme), melyek 1985-ben indultak, 19 veszélyeztetett faj tenyészprogramjával. Ma az észak-amerikai állatkertek az SSP-k keretében több mint 150 faj megmentésén fáradoznak. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetségének (EAZA - European Association of Zoos and Aquaria) felügyelete alatt jelenleg 162 tenyészprogram működik. A tenyészprogramok mellett létezik az ún. Európai Törzskönyv (ESB - Eurpoean Studbook) is, melynek keretein belül további több mint 150 állatfaj európai állatkertekben élő állományának regisztrálása zajlik. Ezen fajok esetében általában azért nincs tenyészprogram, mert a szabadon élő állományuk még nem indokolja a faj ex situ megőrzését, esetleg az európai állatkertekben élő állományuk jelenleg túl kicsi egy tenyészprogram indításához, ám a törzskönyv készítésével már erre is felkészülnek. Az észak-amerikai és európai tenyészprogramokon kívül hasonló programok működnek az afrikai, a dél-kelet ázsiai, a japán és az ausztrál állatkertek szövetségének felügyelete alatt is.
Az állatkertek, mint természetvédelmi mentőközpontok
Az állatkertek azonban nem csak az egyes fajok tenyésztésével, hanem természetvédelmi mentőközpont funkció betöltésével is segítik a természetvédelmet. Ennek keretében befogadják a csempészektől és az illegális állattartóktól elkobzott állatokat, a sérült vagy elárvult vadon élő állatokat, de ugyanakkor a megunt házikedvenceket is. Sok esetben ezek a tevékenységek egyben az in situ védelmet is szolgálják, mivel a sérült vagy mentett állatokat a felépülésük után többnyire visszaengedik a vadonba. Az állatkertek in situ természetvédelmi tevékenysége Az in situ megőrzés az élőhelyen történő megőrzést jelenti. Az ex situ fajmegőrzés végső célja, hogy elősegítse a fajok eredeti élőhelyén való fennmaradását. Ennek egyik lehetősége, hogy fogságban világra jött egyedeket telepítenek vissza a szabad természetbe. Az új állatállományok létrehozásának alapvetően három típusát különböztethetjük meg:
1. Visszatelepítési programok, melyek során egy új populációt hoznak létre a faj eredeti elterjedési területén belül, olyan területeken, ahonnan a faj korábban már teljesen kipusztult
2. Bevezetési program, mely esetében szintén teljesen új populáció létrehozása történik, ám mindez olyan területen zajlik, mely a faj eredeti elterjedési területén kívül esik. Ezeknek a programoknak elsősorban tudományos kutatási szerepük van.
3. Gyarapítási programnak nevezzük azokat a visszatelepítéseket, melyek során egy meglévő, természetes populáció egyedszámának növelése, ezáltal pedig a genetikai állományának a gazdagítása történik. A visszatelepítési programok eddig igen változatos eredményeket hoztak. 1992. decemberi adatok szerint 138 visszatelepítési program közül mindössze 15 volt sikeresnek mondható. A specializált tenyésztelepek mellett az állatkertek is részt vesznek a visszatelepítési munkálatokban. Néhány példa ezek közül: Az európai bölény (Bison bonasus) utolsó vadon élő egyedét 1919-ben lőtték le. Azóta a fajt Lengyelországba sikeresen telepítették vissza, jelenleg mintegy 1.000 példánya él eredeti élőhelyén, a bialowiezai erdőben. A kaliforniai kondor (Gymnogyps californianus) utolsó 6 vadon élő egyedét 1986-ban fogták be. Ekkor fogságban - a befogott madarakkal együtt - 27 példányuk élt, a Los Angeles-i, valamint a San Diego-i állatkertekben. A tenyészprogram sikerességét jelzi, hogy tíz év alatt, 1996-ra a kaliforniai kondorok zárttéri populációja 120 egyedet számlált. 1991-92-ben próbálkoztak az első visszatelepítésekkel, melyek azonban nem jártak sikerrel. 1996. óta azonban már sikeresen telepítik vissza a kondorokat az Egyesült Államokban. A Partula csigákról (Partula spp.), melyek eredetileg a Csendes-óceáni szigetvilágban éltek, ám néhány fajuk teljesen kipusztult. A zárttéti tenyészetükből azonban sikeresen visszatelepítették őket eredeti elterjedési területükre. A gyarapítási programok között is van néhány, melyek keretében állatkertekben nevelkedett állatokat is szabadon engedtek. Ilyen faj például az arany oroszlánmajmocska (Leontopithecus rosalia). Brazíliában, ahol az 1970-es évek elejére 500 alá csökkent az oroszlánmajmocskák egyedszáma, 1984 és 1996 között 147 állatot engedtek szabadon, a populáció pedig a már vadonban született kölykök révén dinamikusan növekszik azóta is. A mallorcai dajkabékáról (Alytes muletensis). Ez a faj a Spanyolországhoz tartozó Mallorca szigetén él, ahová 1988 óta telepítik vissza a faj fogságban nevelkedett egyedeit. A bevezetési programok közül kiemelendő a Przewalski-lovak (Equus ferus przewalskii) programja. A faj eredetileg Belső-Ázsiában élt, ahol 1968-ban figyelték meg az utolsó vadon élő példányt. Egyes példányit azonban Európában és Ázsiában több helyen az eredeti elterjedési területén kívül engedték szabadon, így 1997-ben a Hortobágyi Nemzeti Park Pentezug nevű területén is. A visszatelepítések mellett az állatkertek egyéb in situ természetvédelmi programban is részt vesznek. Az Európai Állatkertek és Akváriumok Szövetsége (EAZA) 2000-től minden évadra meghirdet egy-egy természetvédelmi kampányt, mellyel az a célja, hogy felkeltse Európa lakosságának a figyelmét egy-egy természetvédelmi problémára, és megpróbáljon ezen problémákon segíteni. Az első kampány a 2000/2001-es "Bushmeat", azaz "Bozóthús" kampány volt, melynek célja az afrikai esőerdőkben a városiak - szó szerinti - étvágyának kielégítésére történő kíméletlen és illegális vadászatok megállítása volt. 2001/2002-ben az Esőerdő-kampány következett, mely a dél-amerikai Atlanti Esőerdők védelmét szolgálta. 2002-től 2004-ig két éven át zajlott a Tigris-kampány, mellyel 9 ázsiai tigrisvédelmi programot támogattak. 2004/2005-ben a teknősök védelméért indítottak kampányt Európa állatkertjei, ez volt a "Shellshock" kampány. 2005/2006-ban zajlott az Orrszarvú-kampány. A 2006/2007-es évadban zajlott a nevet viselő program, amely során összegyűlt közel 500.000 eurós adományból 20 madagaszkári in-situ programot támogatnak. 2007 őszén indult útjára az EAZA legújabb kampánya, mely a Kétéltű Kampány nevet viseli.Az EAZA-kampányokon kívül is zajlanak olyan in situ természetvédelmi programok, melyekben az állatkertek is részt vesznek - anyagi és/vagy szakmai segítséggel. Ez elsősorban a gazdag nyugati állatkertekről mondható el, de azért szerencsére ma már hazánkban is beszélhetünk néhány ilyen törekvésről. Ennek tekinthetőek a minden hazai zoo-ra jellemző természetvédelmi mentőközpont feladatok ellátása
A környezetvédelem
A környezetvédelem fontos eszköze a jogi szabályozás. Törvények szabják meg, hogy mekkora lehet a gyárak kéményéből távozó füst kéntartalma és adhat-e ingyen vásárlóinak műanyag zacskót az áruház. Mint azonban korábban is láthattuk, akár a savas esők, akár az ózonréteg vékonyodásának esetében, hogy egy-egy ország magában mit sem ér, szükség van a nemzetközi összefogásra, nemzetközi egyezményekre is. Ezekről majd bővebben fogunk beszélni a klímaváltozás kapcsán, de fontos megemlítenünk, hogy ebbőkl a szempontból vannak jó tapasztalatok (pl. montreali egyezmény).
Civilek és államok
A környezet- és természetvédelemben egyaránt fontos szerep jut az állami
hivatalok és intézmények mellett a civil szervezeteknek. Ez az a terület,
amiben a civil szerveződések gyakran többet tudnak elérni, mint az állami
szervek. Igaz ez a nagyon helyi szinten, amikor egy-egy káros beruházás
ellen kell fellépni, vagy a vad motorzókat kell távoltartani egy védett
területről, de igaz globális léptékben is, hiszen a Greenpeace nevű szervezetnek
fontos szerepe volt az ózonbarát hűtőszekrény kifejlesztésében.