Andrási Kriszti

Hová tűntek a színes kréták?

A Deák Ferenc téren már alig látni az embereket. Az óra most ütötte el a tizenegyet, indulni készül az aznapi utolsó 86-os busz. Alig vannak rajta. Mire elér a Batthány térre már csak öten vannak rajta, a Kolosy téren ketten. Ők ketten is leszállnak a raktár utcánál, senki nem maradt a végállomásig, de térjünk vissza a két utolsó leszállt figurára. Miután leszálltak, elindultak az ottani iskola irányába. És mentek, és mentek. A ?kamera? otthagyná őket, mikor az egyik alak körülnéz, és a másikkal együtt bemászik egy ablakon, és most már minden veszve van; a krétafaló betyárok bejutottak. De kik is ezek a kis lények? A tanárok és diákok rémálmai. A tanároké az elveszett kréták miatt, a gyerekeké pedig az ilyen fogalmazások miatt… Szóval ezek a manócskák bemennek az épületbe, és minden kezük ügyébe akadó krétát bedobnak a szájukba. Főleg a színes krétát kedvelik, a rózsaszínt a leginkább, mivel az a legcukrosabb. De ha nincs más, a fehér kréta is jó nekik. A manók eredetéről nem tudunk túl sokat. Nagyon sokan azt mondják, hogy csak mende-monda, és a gyerekek csak azért találták ki, hogy legyen miről írni egyoldalas fogalmazást. De ez aljas rágalom, mivel ők tényleg vannak, lesznek és voltak. Éppen most is ott várnak egy buszmegállóban a megfelelő időpontra várva. Az eredeti élőhelyüket nem ismertjük, de a szokásaik alapján régen együtt éltek az "elfelejtettem a házit" bogarakkal, az "otthon hagytam a tesi cuccom" törpékkel, és a "csak még öt percet had' aludjak" óriásokkal. Minden esetre furcsa kis lények, és üzenik az egész világnak: "Reszkessetek színes kréták!". És ha akcióba lépnek a helyükön sok kérdőjelet hagynak. "Hová tűntek a színes kréták?"